2008. január 29., kedd

Eltelt az első pár hét...




Hamarosan itt a február, itt a forró tomboló nyár közepe :)
Miután teljes gőzerővel belevetettem magam az álláskeresésbe, nem sok időm és energiám jutott a blogra. Ezért remélem nincs harag.

Itt van egy pár kép a kecóról, és a környékről:


Voltam egy csomó kikötőben, itt Auckland-ben, és északon is. Az első sikerekről örömmel értesítelek titeket: úgy néz ki megvan a munka amit kerestem :)


Whangarei-ben Auckland-tól kicsit északabbra egy hajógyárban leszek Composite Laminátor. Klasszikus stílusú vitorláshajókat építenek 40 lábtól, és előszeretettel alkalmaznak külföldieket. Van továbbképzés is, támogatják a tanulást.
Most a következő lépés a munka vízum megszerzése és a lakáskeresés. Pénteken megyek orvosi alkalmassági vizsgálatra ahol kivizsgálnak tetőtől talpig.

A hétvégén volt Auckland Anniversary day, ami olyasmi mint nálunk az augusztus 20-a.


Új Zéland egyik legnagyobb hajós versenye is egybeesik ezzel az ünneppel. Volt minden féle hajó, a szép nagy régi vitorlásoktól, a kis távirányítós hajómodellekig.


Volt itt képzőművészeti vásár, koncertek, és tűzijáték, minden ami szem szájnak ingere.
Sajnos pont kifogyott az akksi a fényképezőmből, de azért sikerült egy pár jó fotót csinálnom még így is. Folyt. köv.

2008. január 12., szombat

Muriwai Beach

Szombaton Kuku elvitt a Muriwai beach-re. Ez a legközelebbi csoda part :)



Érdekes hogy itt a sirályok is pecabottal horgásznak.

Ettünk Fish&Chips-et is :P


Kocsikáztunk a tengerparton jó volt...

Összefoglaló, első bejegyzés

Sziasztok,

Új életet kezdtem, avagy elmentem világot látni a világ végére…

Először is egy pár sorban összefoglalva az útról amely első állomása Japán fővárosa Tokió. Érkezés kb. 14 órás repülőút után 2007 december 31. 11:25

Ime az első kétségbeesett email amit Norbinak írtam:

“Szia Norbi,

itt vagyok a repteren, a telefonszam amit adtal foglaltat jelez, az enyemnek nincsen terereje, a csomagom meg nem jott meg milanobol, azert jottem ki kesobb.

Szoval ennyi a helyzet.

Nem tudom mi van veletek, en itt varok a szamitogepeknel.

Csao”

Hát igen kiderült hogy Japánban negyedik generációs mobiltelefonok vannak, teljesen más rendszerben működnek, így az én elavult telefonom nem fogta az ottani térerőt, no sms, semmi…

Később sikerült elérni Norbit, aztán utána minden simán ment.

Ami a csomagomat illeti, vártam míg az utolsó csomag megérkezett, az enyém nem volt köztük. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz ha, nem lesz meg… de a csomag ügyfélszolgálaton, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mondták hogy megvan a csomagom ne aggódjak, majd 1-2 napon belül kiszállítják a megadott címre, ami úgy is lett.

A szilveszter nekem nem volt egy pörgős buli, kocsmáztunk, egy kicsit bealudtam éjfél előtt, és arra ébredtem h durrogtatnak Norbiék, a japóknál mint ha mi sem törtent volna, nézték a boxot a tévében. Ők nekik a császár szülinapja a nagy ünnep, meg az újév április elsején.

Japánban minden okés, rizst ettünk, szusikat, meg nyers halakat, fincsi volt minden.

Jó dolog pálcikával enni, nem kellett sok idő hozzászokni.
Voltunk a tengerparton, találtunk egy bőrfocit, és azt rugdostuk Norbival.

Érdekes itt minden, a japán írásjelekkel el lennek egy ideig. Jó lenne erteni, a jó vizuális memoriámnak köszönhetően, egy ket jelet mar kifigyeltem hogy mit jelent.

Inage-ban olyan kis kertvárosi hangulat van. Bár mondjuk beljebb, a pályaudvarnál pezsgőbb az elet. Voltunk egy Koreai étteremben is, ahol sütögettünk. Tök jó volt, az asztalra raktak egy kis samottéglából készült mini sütögetőt izzó parázzsal, aminek tetején lehetett sütögetni. Minden asztal fölött volt egy szagelszívó is. Csináltunk kis szószkeverékeket mindenki saját kedve szerint.

A lakás ahol laktunk éppen elégnek bizonyult 3unknak a maga 17 négyzetméterével. :) Nem olyan rossz az, mert mindent elérsz nem kell messzire menni. Csak nem szabad sok cuccot elővenni, meg utána el kell pakolni.

Ami még érdekes volt a ülésfűtéses WC-deszka, amit az Arigato kocsmában volt szerencsém kipróbálni. A lehúzás, után a tartály felett levő kis csapból folyt a víz, bele a tartályba, amivel egyúttal kezet is lehet mosni.

Amúgy a metrón is ülésfűtés van.

A kinntartózkodásom fénypontja a tengeri peca volt.

Hajnali ¾ 4kor indultunk, 6 körül már kinn voltunk a csendes óceánon, a nap még nem kelt fel de mi már fogtuk a horgászbotot. Én inkább fotóztam a napfelkeltét, aztán kezdtem el a pecázással foglalkozni.

Kis rákkal etettünk, kicsit nagyobb rák volt a csali. Nem volt sok termés, de azért így is fogtam egy Aji-t és egy Saba-t mindkettő makréla fajta, kb. 30 cm hosszú.


Szép helyeken jártunk, a tokiói Mertopolitan felhőkarcolóban, az Ueno Parkban, láttam szép pagodát, és buddhista szentélyeket.


Hamar eltelt az 5 nap, szombaton délután indultam tovább Tahitin keresztül Auckland-be.




Tahiti

Érkezés január 5. szombat hajnali 5 óra. Kis időutazásban volt részem, mivel átrepültünk a dátum választó vonal felett.

A gépre felszálláskor már lótuszvirágot kaptunk, leszálláskor ismét csinos leányok virágfüzérrel és a fiúk kellemes Tahiti gitárzenével vártak a reptéren.


Nagyon könnyedén be lehetett jutni, semmi vízum nem kell, mivel EU-s állampolgár vagyok.

Olyan hőség és pára fogadott, még hajnalban is mikor a nap sem kelt még fel. Leadtam a csomagot, és elkezdtem sétálni. Kakaskukorékolás, kutya ugatás, egzotikus madárcsicsergés kísért utamon. Egy két udvarra benézve, a kocsik mellett heverő disznót láttam, banánpálmákat, bádogházakat.

Kicsit falusias putris hangulata volt. Kis útbaigazítás után eljutottam Papetee-be, a fővárosba. Dolgozni fehér embert nem láttam, csak a polinéz szigetlakókat.

Az egyik szállodában érdeklődtem, hogy merre induljak a csodálatos tengerpart felé, ami nincs messze a reptértől. Punaauia volt a célállomás. A recepciós hölgy mondta hogy menjek busszal, kb 40 perc és ott vagyok.

A buszon csak szigetlakók, én voltam az egyetlen fehér ember. A januári hófehér bőröm csak úgy világított… :)

Nem mondták hol szálljak le, de már úgy éreztem h le kell szállnom. Leszálltam a buszról, kisétáltam a partra.

Amit ott láttam az volt maga a paradicsom. Sehol senki, fehér homok, napfény, türkizkék tenger, és egy vulkánsziget szemben. Felvettem a fürdőgatyámat, és lubickoltam egyet. Jó meleg volt a víz. Nem messze voltak azok a kunyhók amiket a víz felé építettek. Sétáltam vissza a reptér irányába, közben fotóztam sokat.

Találtam egy kókuszpálma ültetvényt, a fák alatt volt egy csomó kókuszdió. Meg is ebédeltem ott. Jó friss kókusz volt a menü, a levét is megittam, fincsi volt.


Séta visszafelé, a vulkanikus fekete homok az már durván égette a lábaimat. Útba esett egy virágfarm sok orchideával, és egy víz alatti elkerített alagút, ahol sok nagy halat, még cápákat is láttam testközelből. Fotóztam is párat nektek :)



Buszra szálltam ismét, aztán irány vissza a reptérre.

A reptéren gyorsan átöltöztem, pálmafás ing turistás kinézet.

A tranzitban volt egy órám az indulásig. Olyan kényelmes bőrfotelek voltak hogy el is aludtam az egyikben, aztán a légi utaskísérő hölgy ébresztgetett. Még szerencse hogy kicsi a reptér, és csak egy gép indult. A levegőből búcsút intettem a csodálatos szigetnek, egyszer még visszatérek remélem akkor majd egy kicsit hosszabb időre.


Irány Auckland a vitorlák városa.




Új Zéland Auckland.


Késő este értem földet, minden simán ment. Ahhoz képest ahogy beharangozták hogy milyen szigorúak, minden úgy ment mint a kés a vajban. Kuku meg is lepődött hogy milyen hamar kiértem.

Kedves volt a fogadtatás, már az első este Rohit az indai szomszéd finom curry-t főzött, jó csípős fűszeres hami.

Másnap már csináltam több hasznos dolgot is. Új bankszámlát nyitottam, új szimkártyát vettem, új élet Új Zéland… :)

Szép helyeken voltunk, megnéztünk pár kikötőt, (pár potenciális munkahelyet :)

Bicajoztam egyet első felfedezőutamon, jó izomlázam lett 4 órás biciklizés után.

Belevetettem magam a munkakeresésbe. A többség még szabadságon van itt. Feladtam egy két hirdetést, van már két ajánlat is, hétfőn mehetek interjúra.

Egyenlőre ennyi, majd nemsokára jön a következő jelentés.